Kép: Pinterest
A nyílt osztályon több terápiás foglalkozáson is részt vettem. Egyrészt ott voltak reggelente a gyógytornák, amik kellemesen átmozgattak minket a reggeli előtt. Ezeken bemelegítés után labdás gyakorlatokat végeztünk. Nagyon jó élmény volt. Kézzel és lábbal is kellett labdázni, mindegyiket nagyon élveztem.
Ami még mozgás, az a gerincjóga volt. Mivel csak egy hetet töltöttem a nyílt osztályon, így szinte minden foglalkozáson egyszer tudtam részt venni. Ezen is egyszer vettem részt, de nagyon tetszett. Jógázom alapból is itt helyben a faluban, ahol lakom, de ez kicsit más volt, nyilván azért is, mert más oktató tartotta. Az egyik pózban annyira ellazultam, hogy teljesen elálmosodtam, kikapcsolódtam.
Aztán volt a művészetterápia. Itt egy komolyzenei darabot hallgattunk meg, majd újra hallgatás közben alkottunk papírra. Különböző eszközökkel dolgozhattunk a színesceruzától kezdve a zsírkrétán át egészen a temperáig, volt minden. Ezen két alkalommal sikerült részt vennem. Először egy nonfiguratív alkotás született a kezeim alatt, ugyanis nem vagyok egy jó rajzos. Soha nem tudtam fejből rajzolni, azt, amit elképzeltem, csak nagyon egyszerű dolgokat. Inkább előttem lévő dolgokat szoktam másolni, főleg kiskoromban. Úgyhogy csak színeket használtam zsírkrétával, és ahogy a zene változott, úgy satírozgattam a lapra. A végén egy egész kellemes színkavalkád jött ki belőle. Amikor lejárt a zene, mindenki felmutatta sorban az alkotását és a többiek elmondhatták, mit gondolnak róla, vajon mit szeretett volna ábrázolni az alkotó. Nálam abszolút eltalálták mindkét esetben, hogy mit szerettem volna kifejezni. Második alkalommal, amint megszólalt a zene az esküvői ruhám jutott eszembe, így ezt próbáltam a magam szintjén papírra vetni. Itt csak színes ceruzákat használtam, de sokkal büszkébb voltam magamra, hogy előző héthez képest, sikerült nekem is valami „normálisat” megeleveníteni a papíron. Szépen kidíszítettem a ruhát, köré madarakat rajzoltam, mintha azok készítették volna azt, mint a mesében.
Az utolsó terápiás foglalkozás a sima, beszélgetős terápia volt, aminek szintén több formáját kipróbálhattam. A bemutatkozó kör után kártyákat húztunk, olyat, ami éppen megfogott minket valami miatt, majd sorban elmondtuk, ki miért választotta az adott képet. A pszichológus mindig hozzátette a saját gondolatait és segített kérdésekkel, ha valaki elakadt volna. Jó volt a légkör. Amikor a zárt osztályról vittek fel először ilyen terápiára az hatalmas hatással volt rám. Reménnyel töltött el, hogy van kiút onnan és hamarosan én is felkerülhetek a nyílt osztályra. Aznap este tudtam először olvasni a zárt osztályon este, nyugodtan.
Aztán volt olyan terápia is, amikor nem kártyát húztunk, hanem egy mesét olvasott fel a pszichológus, és arról beszélgettünk. Ezen nem vettem végig részt, mert az orvosommal volt találkozóm, így csak annyit tudok elmondani, amennyin ott voltam. Felolvasta a mesét a szakember, majd elkezdtünk róla beszélgetni. Először az alap cselekményt beszéltük meg. Miről szólt, kik voltak a szereplői. Utána pedig mindenki hozzátette a saját gondolatát. És mindenki másra asszociált a történésekből, nagyon érdekes volt.
Azért tartom hasznosnak ezeket a terápiás üléseket, mert még a legzárkózottabb depressziós beteg is ki tud bontakozni egy ilyen alkalommal. Ki tudja fejezni az érzéseit, sokszor anélkül, hogy mondana bármit is. Elég lerajzolnia, és tudjuk, hogy mit akar kifejezni, és csak, annyit kell mondania, amennyit tud, szeretne.
Egy bipoláris anya
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
