Lassan 4 hónapja vagyok anyuka, azóta voltunk fent és lent, voltak jobb, kevésbé jó és rémes napjaink is. Panaszkodni nem szeretnék, hiszen van egy csoda kisfiúnk, aki napról napra többet mutat meg magából, egyre ügyesebb, egyre jobban nyit a világ felé. Csodálatos dolog látni őt, amikor mosolyog, kacag, sírásra görbül a szája. Egyszerűen csodálatos. Könnyűnek tűnik, de ez egy iszonyatosan nehéz feladat nekem.
Nehéz az, hogy az életünk teljesen megváltozott mióta Ő megszületett. Bizonyos területeken jó irányba, néhány szempontból rossz irányba. Jó, hogy mindig van mit csinálni, mellette tényleg nem unatkozik az ember. Ha egy hosszabb alvás alatt mégis unatkozni kezdenénk, eszünkbe jut mennyi mindent kellene még megcsinálnunk és megyünk is a dolgunkra. Jó, hogy itt van és így családdá válhattunk. Ez sem megy egyik pillanatról a másikra. Tulajdonképpen de, mikor megszületett rögtön család lettünk, de míg kialakult a napi rutinunk, összecsiszolódtunk így hárman rengeteg erőfeszítésünkbe került. Furcsamód én nem is gondoltam a várandósságom alatt, hogy ilyen problémáink lesznek, minthogy nem tudunk megegyezni bizonyos dolgokban és emiatt hatalmas veszekedések alakulnak ki. Vagy, hogy nem lesz sok időnk a házasságunkra. Pedig ezek egyértelműen a gyerekneveléssel járnak, biztosan olvastam is vagy száz cikket ebben a témában. Mégsem hittem el. Csak, amikor belekerültem a helyzetbe. Sokszor láttam az első három hónap alatt kilátástalannak a házasságunkat, a helyzetünket. Sokszor sírtam, nem tudtam, hogyan tovább. Akkor is nehéz lett volna ez a három hónap, hogyha nem jött volna ki a betegségem, így viszont még nehezebb volt, úgy gondolom. Egy ideig volt segítségünk a babával. Az nagyon kellett, egy kis szabadságot és magabiztosságot is gyűjtöttem közben. Na meg stabilitást. Most nincs állandó segítségünk, bár a férjem most itthon van, hiszen téli szünet van a suliban, de iskolaidőben kettesben vagyunk. És ez is rengeteg magabiztosságot adott nekem. A tudat, hogy egyedül is képes vagyok megcsinálni a napot és nyugalomban várni haza Apát. Erre is szükségem volt.
Mentálisan kezdek helyrerázódni, a gyógyszerek és a baráti, családi beszélgetések, na meg a rendszeres alvás megteszi a hatását. És az olvasás. Elkezdtem újra olvasni és nagyon élvezem, hogy el tudok merülni időnként egy könyvben. Amik most rengeteg erőt adnak, azok a vallásos könyvek, konkrétan Böjte Csabától már a második füveskönyvet olvasom rövid időn belül. A hitem és Istennel való kapcsolatom sosem volt még ilyen fontos számomra mint most.
Kíváncsian várom a következő három hónapot és az új évet.
Boldog új évet kívánok mindenkinek! :)
Egy bipoláris anya
kép forrása: Pinterest: https://bigmoods.com/products/be-kind-2021-sticker?variant=34671320334471&utm_source=pinterest&utm_medium=feed
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
