Amikor könyörögnöd kell egy betétért, pedig tudja ott mindenki, hogy egy hete szültél...
Amikor könyörögnöd kell, hogy valami ennivalót biztosítsanak éjjelre, mert otthon nem sikerült vacsoráznod mielőtt bevittek...
Amikor önként szeretnél bent aludni, és azt mondják oké, de a zárt osztályon...
Amikor csak egy kézfogásra, kedves szóra vágysz, de mindenki hideg, és távolságtartó veled..
Amikor megkérdezed az orvost, milyen a zárt osztály? Annyit mond, hogy biztonságban lesz, nyugodjon meg, de egész este rád se néznek...
Amikor elveszik a telefonod, és elszakítanak a külvilágtól...
Ezek ijesztőek voltak, tényleg.. de senkit nem hibáztatok, a sztereotípiák miatt féltem. Féltem, hogy bántani fog a többi beteg. Féltem, hogy egyedül leszek, de attól is, hogy másokkal. Féltem, hogy mi van otthon, rendben van-e a családom. Féltem a saját gondolataimtól, nem bíztam önmagamban sem.
Egy bipoláris anya
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
